Glorantha-wiki
Advertisement

Heroquest

A Hősi küldetésben a mítoszokkal való interakció által kapcsolatot létesítenek az Istenvilággal, és ezáltal hatás gyakorolnak halandó világra.

Legtöbbször ez csak az Istenidő mítoszainak újra játszását jelenti egy vallási szertartás keretében, aminek hatására az Istenvilág hatást gyakorolhat az emberek világára. Ilyeneket rendszeren tartanak nagyobb vallási ünnepeken, vagy például a felnőtté avatás próbáján.

Az igazi hősi küldetésben a résztvevők át is lépnek az Istenvilágba vagy legalább is annak határterületére a Hősök létsíkjára, ahol újrajárják egy istenség útját, és ezzel komoly változást hozhatnak létre a halandó világban vagy saját magukban. Ilyen küldetésekre csak ritkán indulnak, leginkább ha valami komoly problémát kell megoldani, amit más módon nem lehet. Ezek a küldetések kockázatosak, a bukás komoly következményekkel jár a résztvevőkre és a közösség egészére.

Végül az igazán nagy hősök saját önálló küldetésekre indulhatnak az Istenvilágba, elfeledett mítoszokat fedezfetnek el, és ezzel a világ sorsát is megváltoztathatják. Az ilyenek nagyon ritkák, és a sikeres küldetések megváltoztatják a történelem menetét. Például a Gbaji háborúk idején Arkat hajtott végre sikeres hősi küldetést, de ide sorolható a Vörös Istennő feltámasztása, Belintár hatalomra jutása vagy Száltar országalapítása is.

Advertisement